.:MetalerAnime:.  <Inokuma animés oldala>

  

   
Animék
   
Menü
  
Unalomcsillapítás
   
Szavazások
  
Mangák
  
Verseny
   INTERJÚK!!!  
   Japán


  





My emo

  
Hosting: G-Portal
Open:2007.08.22. .
Site név: MetalerAnime
Ajánlott böngésző: I. E.
Szerk.:Inokuma

Design: Inokuma

Számláló:
Indulás: 2007-08-22
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

A Fullmetal Alchemist című anime  egyik központi eleme, aminek megszerzése, vagy létrehozása számos főszereplő cselekvő indoka. A Bölcsek Kövének legendáján alapul, ami a hagyomány szerint képes volt arannyá változtatni más elemeket, illetve birtokosát örök élettel ruházta fel. A Fullmetal Alchemist-ben szereplő kő hasonlóképpen legendás tétel, ami megengedi a tulajdonosának, hogy megkerülje az Egyenértékűség Törvényét. A történet anime adaptációjában léteznek úgynevezett „Vörös Kövek”, amikre esetenként a „Tökéletlen Bölcsek Köve” és a „Hamis Bölcsek Köve” kifejezést is használják. Ezek egy folyékony mérgező anyagból, a Vörös Vízből transzmutálhatók. Mivel ez a fajta kő nem teljes, így kisebb értékű a valódi kőnél és előállítani is könnyebb. A használóját képességei kiterjesztéséhez segítheti. Mivel sokszor térnek vissza mérgező hatására, az anyaga valószínűleg cinnabarit, más néven higanyszulfid.

  • A „Vörös Kő” kikristályosítható az erősen mérgező „Vörös Vízből”. A víz halálos párát bocsát ki, ami szélesen szétterülhet. Kristályosításához a legkönnyebb módszer az anyag bejuttatása egy terhes nő méhébe, majd szilárd formában sebészileg eltávolítani, megölve az anyát és a magzatot.
  • A lassú és drága kémiai eljárás szintén lehetséges, de az így nyert Kövek rendszerint nagyon kicsik és nem túl hasznosak.
  • Az igazi Kőnek nagy ára van. Csak egy mesteralkimista képes előállítani nyersanyagként emberi életek százait, vagy ezreit feláldozva. A sorozatban Hohenheim arra használja a Vörös Vizet, hogy megindítsa az eljárást és létrehozza a Bölcsek Kövét. A pestisjárványban meghaltak életei és azok, akiket boszorkányságért ítéltek halálra, mind a Kő előállítására szolgáltak. A Fullmetal Alchemist anime történetében csak Hohenheim és a heges arcú, ishbali Sebzett voltak képesek végrehajtatni ezt a rettenetes bravúrt.

A megszerzett Kőnek nincs meghatározott alakja. Az első kő izzó gyémánthoz volt hasonló, ami nem nagyobb egy teniszlabdánál. A későbbiekben pedig Sebzett karja vált Tökéletlen Bölcsek Kövévé, ami Alphonse Elric páncél-testében vált a Teljes Kővé. A transzmutáció azonban nem változtatta meg a fiú páncélos megjelenését, kivéve a sérült páncél belsejéből előderengő vörös fényt, valamint a vörös, tetoválásszerű jeleket a testén, amik korábban Sebzett karján voltak láthatók. Ezek a jelek mindannyiszor felragyognak, amikor Alphonse transzmutációs kör sugarába kerül. Azonban még ez az alak sem volt teljesen tiszta a kisfiú testét „alkotó” fém miatt, és csak miután Falánk elfogyasztotta, vált valódi Bölcsek Kövévé.

 Photo Sharing and Video Hosting at Photobucket

 


<Hírdetéscsere>



  
Ne itt hírdess!
Ne beszélj csúnyán!


 

 

 
 

 


 -






Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.